A MÉSZ, a Tetőakadémia és a Wienerberger 2009. máj. 15-én Balatonlellén A környezettudatos építészeti gondolkodás a fejekben kezdődik – Tetők, falak címmel szakmai beszélgetést, kiállítást rendezett. 2009 az energiahatékonyság éve az építőiparban, ez már az év elején körvonalazódott. A Magyar Építőművészek Szövetsége is hasonló témában szervezett szakmai beszélgetést a II. Építész Regatta előtti délután a Balatonlellei Yacht Clubban gyülekező építészek számára.
A délutáni programot Kálmán Ernő nyitotta meg a „Környezettudatos építészeti gondolkodás a fejekben kezdődik” című előadásával, mely cím a rendezvény mottójául is szolgált. A Graphisofttól Kovács Kornél az új szemléletű építészeti tervezésről beszélt, majd Ertsey Attila Építészettörténet és hagyomány a szerkezetben című előadását hallgathatták meg az érdeklődők. Dr. Zöld András egyetemi tanár gépész szemmel vizsgálta előadásában a környezettudatos építészetet, délután pedig az idei Ybl-díjas építészek közül Winkler Barnabással és Vánca Lászlóval beszélgettek a résztvevők Wesselényi-Garay Andor moderálása mellett.
A helyszínen megtekinthetőek voltak a 2009-es Ybl díjazottak és a Pro Achitektura díjnyertes épületei, illetve az „Év háza” 2008 pályázat legjobb 10 épületéből készült összeállítás is.
A rendezvényről élménybeszámoló olvasható a www.epiteszforum.hu honlapon is.