Bevezetés

Az emberiség már jóval a cink, mint fém felfedezése előtt használta cinkércet: a vörösréz-cink ötvözet, azaz a sárgaréz előállításához; valamint cinksókat is, orvosi célokra. Már az i.e. III. századból ismerünk Babilóniából és Asszíriából származó, sárgarézből készült tárgyakat, Palesztinából pedig az i.e. 1400 és 1000 körüli időkből.

Az a tény, hogy vörösrézhez tudatosan cinket adagoltak, egy az i.e. 500 körüli időkből származó, Rodosz szigetén előkerült ékszeren bizonyítható. Bár azóta például a sárgaréz előállításánál folyamatosan alkalmazták a cinket, mégis sok évszázadnak kellett még eltelnie, amíg a cinket önálló fémként azonosítani tudták. A „cink“ fogalma csak a XVII. században, az anyag "újrafelfedezésével" vált elfogad

Mivel a cink a természetben csak vegyületekben fordul elő, azt először egy cinksóból, a cinkkarbonátból állították elő. A cink különösen alkalmas volt más fémekkel való ötvözésre és ezért eleinte érmék alkotórészeként alkalmazták. A cinkérceket ugyan már a bronzkor óta használják, azonban csak sokkal később ismerték fel, hogy a cink esetében valójában egy "elem"-ről van szó, azaz egy tovább nem bontható alapanyagról. A cinket egészen a XVIII. század végéig többnyire Indiából importálták és nagyon drága árunak számított.

A cink történetéről szóló teljes publikáció (előállítás és felhasználás egykor, mai gyártási módok, bányászati előfordulás és tartalékok) PDF-fomátumban is elolvasható.